Instant karma: autó ütötte el a menekülő bankrablót Kőbányán
Fegyvert fogott a kiérkező rendőrökre.
Fegyvert fogott a kiérkező rendőrökre.
Mindössze tizenhat éves, de már fegyverrel fenyegetőzött, karambolozott, és fehér por is volt a kocsiban, amit vezetett.
A Fidesz három éve előírta a soraiba tartozó városvezetőknek, hogy nem vehetnek fel évvégi jutalmat, de még ma is akad rá példa, hogy megteszik. A X. kerületben milliókat fizettek ki jutalomként 4 tisztviselőnek, Kecskeméten több százezres prémiumot tehettek zsebre az alpolgármesterek. Két ellenzéki irányítású kerületben is osztottak jutalmat 2015 végén.
Nem lehet kutyát sétáltatni júniustól Budapesten, a tizedik kerületi parkokban. A helyi önkormányzat megszavazott ugyanis egy rendeletet, amely szerint csak a kutyafuttatókban lehetnek az állatok, pórázzal sem lehet őket sétáltatni a parkokban. A bírság akár kétszázezer forint is lehet. A helyi állatvédők a szabály enyhítését kérték – hangzott el a vasárnapi RTL Híradóban.
Kőbányán graffitiző fiatalokat keres a rendőrség egy elmosódott térfigyelő kamerás fotó segítségével.
Budapest kellős közepén, a kőbányai Hős utcában áll két ház, ahol a legmélyebb nyomorban, emberhez méltatlan körülmények között él 600-700 ember. Az önkormányzat évek óta tervezi a házak szanálását, de egyelőre semmi nem történt. Csak az épületek rogyadoznak, a drogosok ellepik a környéket, és a lakók kilátástalansága nő egyre.
A hajléktalanság megelőzéséért küzdő civilek élőlánccal próbáltak megakadályozni egy kilakoltatást a X. kerületben. A Város Mindenkié aktivistái igyekeztek rábírni a kőbányai önkormányzatot, hogy függessze fel a kilakoltatást, és gondoskodjon a Noszlopy utcai családok megfelelő elhelyezéséről. A végrehajtó azonban nem jelent meg, mert a bíróság egyelőre nem döntött a család korábbi kifpgása ügyében.
Egy platós gépjárműről hullottak le kisebb-nagyobb kődarabok több száz négyzetméternyi területen a X. kerületi Jászberényi úton. A tűzoltók elkerítették és biztosítják a helyszínt, egy sáv járható a háromból.
A középkorú férfi holttestét rendőrségi helyszínelés után a tűzoltók emelik ki a vonat alól.
Meghalt egy idős asszony a kigyulladt X. kerületi lakásában hétfő éjszaka, a másik lakót, egy idős férfit a mentők kórházba vittek.
A X. kerületben, Kőbánya-felső vasútállomásnál történt a gázolás.
Összeütközött egy rendőrautó és egy mentő a főváros X. kerületében, a Jászberényi úton.
Egy körözött bűnözőt is előállítottak a rendőrök egy X. kerületi kilakoltatás helyszínéről kedden - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.
Álló villamosnak ütközött egy autó szombat este Budapesten, a X. kerületi Élessaroknál, emiatt a 28-as és a 28A jelzésű villamosokat egy szakaszon buszokkal pótolják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere.
Halálra gázoltak egy kerékpárost kedd este Budapesten, a X. kerületi Fehér úton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálatának ügyeletese
Két év alatt közel százmillió forintot kapott az FTC a közép-pesti önkormányzatoktól, bár a Fradit 25 millióval támogató Kőbánya saját klubjait alig támogatja.